2017. március 6., hétfő

Nárciszkoszorú papírból


Végre-végre a napnál is világosabb, hogy a tavasz megérkezett... viszont a hosszú tél miatt történhetett, hogy a tavaszi virágok még nem igazán bújtak elő, pedig a korábbi években ilyenkor már a hóvirág és a krókusz is javában zöldellt. Mit is tehetne az, aki mégis már úúúgy szomjazza a virágok látványát - természetesen papírból készít tavaszi koszorút. :-) És mivel a nárcisznál kevés "tavaszkifejezőbb" virág akad, éppen ezt a szépséges fehér-sárga hírnököt választottam az első tavaszi ajtókoszorú tárgyaként - a következőkben pedig lépésről lépésre a készítés folyamata.


Első lépésként fehér és sárga krepp-papírt vettem elő:





A fehér papírból sziromformákat vágtam ki - nagyjából egy perc alatt lehet egy éles ollóval kiollózni a szirmokat, ha egyben vágjuk át a rétegeket.





Hat szirmot összeragasztottam, virágformában:





A fehér szirmokon középen végighúztam az ujjamat, ettől egy halvány vonal keletkezett a papírdarabok közepén, amitől kicsit nárciszszerűbb lett később az elkészült virág. 
Majd a sárga papírból kivágtam egy csíkot - itt a képen látszik a virághoz viszonyított mérete. A csík egyik hosszanti szélét kissé hullámosra vágtam.





Ezután a sárga csíkot egy vastag filctoll vége köré tekertem, és az alját összecsavartam.





A csavart részre ragasztót tettem, és a fehér virágforma közepére ragasztottam.





Ezután sárga selyempapírból hosszabb darabot vágtam, amit beragasztóztam, és vékony csíkká sodortam (ezt krepp-papírból is el lehet készíteni):





Az összesodort csíkot rövid darabkákra vágtam, és ezekből hármat-hármat a virágok közepébe ragasztottam.





Elkészítettem jó pár ehhez hasonló virágot:





Egy szalma koszorúalapot betekertem fehér krepp-papírral:





És végül ragasztópisztollyal felrögzítettem rá a virágokat.





Ez persze már gyorsan ment, úgyhogy hamarosan el is készült a tavaszköszöntő nárciszkoszorú - tudom, nem egy ötperces ötlet, de őszintén azt érzem, megéri a fáradságot... ötnapos eső ide vagy oda, számomra ezzel végérvényesen megérkezett a tavasz.






















7 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a tavaszi koszorú! Olyan jó végre nárciszt látni, még ha csak papírból is :o) Remélem hamarosan előbújnak az igaziak is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is úgy várom... meg a jácintokat, a tulipánokat és mindent, ami végre nem hó és hideg és jég és tél :-)

      Törlés
  2. Szuperszép!!! Szép-szebb-legszebb-szuperszép/nárciszkoszorú! Megpróbálom sárga szirmokkal, fehér kozeppel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos vagyok benne, hogy gyönyörű lesz!

      Törlés
  3. Fú de királyul néz ki! Neked kb. mennyi időbe telt míg megcsináltad?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :-) Nagyjából mindennel együtt másfél óra lehetett!

      Törlés
    2. Mármint a munkarész :-) De a ragasztónak, ami a virág belsejében lévő szálakat rögzíti, kell még plusz félóra száradási idő.

      Törlés